“Te csak tanuljál!”

Gondolom sokan már abba a felfogásba nőttünk bele, hogy “Te csak tanulj, édes gyerekem, ne legyen másra gondod!” Már a múlt századi szépirodalmi művekben is előbukkan ez a gondolat, mintha a magolás által többre vinné valaki, mint a munka által.

Persze, hogy én is így kezdtem. Megcsinálok én mindent helyettetek, csak… és itt azt hiszem, kimondatlan elvárásaim voltak. Azért gondolom ezt, mert nem kellett sok idő, hogy a hócipőm tele legyen ezzel a helyzettel. Mert persze nem értékelték a munkámat és nem is csinálták azt, amit elképzeltem. Több se kellett – lévén, hogy a nagy elhatározások és fordulatok embere vagyok – és jeleztem, hogy NEKEM ez igy nem fekszik, és sürgős reformokra van szükség, mert utálom, hogy egész nap a házimunkával molyolok, és nem jut időm semmi kreatívra.

Lányaim, minthogy én vagyok az anyjuk, nagyon érzékenyen reagáltak a kifakadásomra és egyből fel is ajánlották, hogy osztozzunk a tennivalókon. Mindhárman önként vállaltak valamit. Ez mindenkinek elvesz az idejéből napi 2 órát, de csak ennyit.

Fellélegezhettem és elkezdtem kigondolni, mivel is töltöm a hirtelen rám szakadt szabadidőmet. Nekiálltam spanyolul tanulni, mert ugye készültem az útra. Útvonalakat, utiterveket készítettem, kötögettem, megtanultam varrni, sokat olvastam mindenféléről, ami engem foglalkoztatott és amiket rendszesen nagy lelkesedéssel adtam elő az étkezőasztalnál. És láss csodát! Abban a pillanatban, hogy az élet élvezete fontosabb lett, mint ömagam alárendelése valami “szent” ügynek, a gyermekeim kivirágoztak.

A lelkesedésem, tettvágyam, tanulni akarásom átragadt rájuk is és ami előtte erőszakkal sem ment, az azután magától értetődő pillekönnyű dolog lett ti. az önszabályozó tanulás.

A házimunka is jól haladt. Eleinte azt gondoltam, hogy egy kicsit kényszernek érzi – mondjuk Réka – a főzést, de hamar rá kellett jöjjek, hogy ha ez így lenne, akkor délutánonként nem gasztroblogok böngészésével töltené az időt. Nos, mindannyian meg is híztunk picit abban a szezonban, amikor Réka volt a konyhás, mert – elfogultság nélkül állítom, hogy – apait-anyait beleadot

Azóta is nap mint nap, újra és újra bizonyságot nyer számomra, hogy a gyerekeim tükrök. Az én tükörképeim. Egyre inkább így van ez, ahogy haladnak a korban. Ha én nem érzem jól magam, ők se. Ha én nem vagyok nyitott a világra, akkor ők se. Az évek során szépen átveszik a világhoz való hozzáállásomat és hiába képzelek én nekik fényes jövőt, ha magamat, az elsőszámú példaképüket, egy házsártos rabszolgaként definiálom.

Amióta erre rájöttem és váltottam, azóta kerek a világ.

Photo0096
Hajna pasztellkrétás alkotása

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: