Két hónap

Holnap lesz két hónapja, hogy elhagytuk az otthonunkat. Amikor belekezdtem ebbe a blogba, eszembe sem jutott, hogy nem lesz majd időm írni. Soha még ilyen nem fordult elő az alatt a csaknem 10 év alatt, amióta blogot írok, hogy ne tudtam volna leírni azt, ami összeállt a fejemben. Most kb olyan 5-10 poszt van félig elkezdve, megkezdve, vagy a fejemben megírva és egyszerűen nem jutok oda, hogy klaviatúrára vessem. Ez részben jó, mert ez azt jelenti, hogy a szociális életem olyan mértékben fellendült, ami már nem hagyja kibontakozni a virtuális életemet, másrészről érzem az írásterápia hiányát, a feldolgozatlan dolgok néha meglepően kiakasztanak.

Ezen a héten már csak 10 perc nyugalomért könyörögtem… Otthon azért rimánkodtam, hogy legyen budink, ahová egyedül mehetek és nem akar senki velem tartani a zord körülmények miatt. Nos, ez itt megdőlt, még a budira is követ Regő, és amikor kiakadok, közli, hogy ne aggódjak, csendben fog maradni.

Enéh lányom aggódik értem. Úgy gondolja, hogy ha ő fél egyedül lenni, akkor valószínűleg én is, ezért ha elvétve adódna alkalom, amikor kilátásba helyeződik, hogy egyedül maradok itthon (természetesen az egyedül az Göncöllel értendő), akkor ő sajnálattól vezérelve, könnyeit nyelve önfeláldozóan közli, hogy ő inkább velem marad és nem hagy engem egyedül. Hajthatatlan, nem fér a fejébe, hogy nekem jó, sőt kívánatos egyedül maradni. Minden szóért kár, ő marad. És aztán be nem áll a szája… mint mindig.

Az éjszakáim sem valami fényesek. Regő az elmúlt időszakban bárányhimlős volt, azután még melegében követte egy éjszakai köhögős betegség. Közben persze minden alkalommal Göncölt is felverte. Tehát az is kizárt – ami azelőtt működött – hogy reggel korábban felkelek és akkor írok. Merthogy képtelen vagyok felkelni.

Közösségi veteményezésbe kezdtünk, átcsempésztük a határon a 23 tyúkunkat és a 7 nyulunkat (kalandos volt :D), merthogy azzal szembesültünk, hogy a kaja itt ugyanolyan drága, mint otthon. A családi pótlékunkat megvonták otthon, mert az iskolaigazgató nem tudta értelmezni a “külföldön teljesíti tankötelezettségét” kifejezést és szabálysértési eljárást indítottak ellenünk. Miután a büdzsénk így megcsappant, kénytelenek voltunk alternatív megoldások után nézni. Szerencsére itt ha segítesz valakinek, akkor az nem marad fukar. Kaptunk így mézet, tejet, sajtot, profi családi fotózkodást, zöldségeket, ügyvédi tanácsot,  és még nagyon sok mindent, amire szükségünk volt. Itt működik valamiféle természetből fakadó “suska kör”, ahol nincs pénzmozgás, annál inkább működik a szívesség. Otthon ezt mesterségesen próbálják most újraéleszteni… Itt még az ősi közösségi alapokon nyugszik.

Egy szó mint száz, nincs időm írni. Pedig lenne mit. Válaszút elé kerültünk. Eredetileg nem akartunk letelepedni itt (se), de most mindannyiunkban megcsillant egy vágy, hogy milyen jó is lenne örökké egy ilyen helyen élni, ahol az emberek szeretettel vesznek körbe, ahol a vadállatok életképesek, a természet nincsen tönkretéve, a gyógynövények százával nőnek a mezőn, ahol télen van hó, nyáron viszont nincs kánikula, ahová nem vezet kövesút, és ahová nem ér el Big Brother szeme, ennek ellenére mindenki magyarul beszél… Máshol ezt nem éreztem. Brüsszel túl hűvös volt (nem időjárásilag értve), Spanyolország túl piperkőc, Hollandia túl szabados, Olaszország túl vad, Németország túl katonás (és nekem túl jómódú). Talán még nem láttam eleget, de talán nem is kell. Itt és most jó. Nem tudom, mit hoz a jövő.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: