Kezdetek

Az egész talán 2013 elején kezdődött, amikor még viszonylag “normális” életet éltünk. Három gyerek, Apa tanár, én pedig otthon dolgozok az organikus gazdaságunkban, közben levelezőn a tanári diplomáért hajtok. Minden szép és jó.  És mégis… Akkor már fél éve az zakatolt a fejemben, hogy  ha egy hónap múlva, ha egy év múlva, ha öt év múlva meghalnék, akkor is ezt csinálnám most??? És mindannyiszor NEM volt a válaszom. Úgy éreztem, nem élem a saját életem, azt élem, amit mások elvárnak tőlem. Amikor megpendítettem valakinek, hogy megint otthagynám az egyetemet, mind azt mondta: “Kár lenne”  Amikor arról beszéltem, hogy kivenném a gyereket az iskolából, azt kérdezték: “Bolond vagy?” Amikor azt mondtam, hogy szeretnék még gyereket, gunyorosan reflektáltak: “Azt el is kell tartani!”. Kábultam tettem tovább, amit addig, mígnem egy hideg januári szombat délelőtt elvesztettem a beszédkészségem. Elfelejtettem a szavakat és ami meg eszembe jutott, nem tudtam mondattá formálni. Úgy éreztem, ha engednék a kísértésnek és lefeküdnék, többé nem ébrednék fel. A halál megfogható közelségbe került. Márpedig ha belátható időn belül meghalok, akkor MOST azonnal kell olyan életet élni, amit szeretnék.

Otthagytam az egyetemet, kivettem a gyereket az iskolából és megszületett Regő, az első fiam. Többé nem tért vissza a rosszullétem. Az életet már egészen más nézőpontból kezdtem szemlélni. MOST  kell élni. Olyan dolgokra igent mondtam, amit korábban egy masszív elmebajként diagnosztizáltam volna magamon. Valahogy az anyagi dolgaink is elkezdtek mind az igényeinkhez idomulni. Elrepültünk a 8 hónapos gyerekkel Németországba egy vadidegen emberhez, hogy megvegyük az autóját. Egy hónappal később Barcelona utcáit róttuk. Következő évben egy gyimesbükki hegyi kalyibában töltöttük az őszi szünetet, majd decemberben Belgiumban egy kutyára vigyáztunk, míg onnan pedig Spanyolországba utaztunk, ahol egy hónapig élveztük a mediterrán telet. Aztán megszületett a vágyott második fiam is, Göncöl, akinek születése végleg feloldotta a gátakat. Apa is otthagyta a munkahelyét és úgy döntöttünk, nekivágunk a nagyvilágnak. Hol fogunk lakni? Nem tudom. Miből fogunk élni? Nem tudom. Rábízzuk magunkat a Teremtőre, és tesszük azt, amit a szívünk diktál.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑